Zavargás lett a Trump-párti tüntetésből Washingtonban
Két rendőr megsebesült, fegyvereket is hoztak a trumpisták.
Két rendőr megsebesült, fegyvereket is hoztak a trumpisták.
A nagyobb bajban a lengyelek vannak, mert az EU elleni harcukban Orbán Viktor - ahogy már korábban is volt ilyen - nem állna melléjük, amikor a gigantikus uniós pénzek megszerzéséről van szó.
Eljött az a pillanat, amikor a republikánusoknak ki kellene végre mondani, hogy valóban kellemetlen dolog veszíteni, de ez a helyzet – mondta John Bolton, Donald Trump amerikai elnök egykori nemzetbiztonsági tanácsadója a Klubrádiónak adott interjúban, ahol arról is beszélt, hogy a republikánus politikus vereségét a koronavírus-járvány elrontott kezelése okozta, és arról is, hogy hiába jó Orbán és Trump kapcsolata, vannak fenntartásaik.
A közösségi médiás szabotőrök palacsintás képekkel zavarták össze az elnököt támogató felvonulás szervezését.
Az országban 11 millióhoz közelít a diagnosztizált fertőzöttek száma. Néhány állam szigorítással próbálkozik, az elnök azonban nem akar lezárást.
Ha a még hivatalban lévő amerikai elnök nem fogadja el a választói akaratot, azzal az olyan populistáknak mutat példát, mint Orbán vagy Morawiecki, írja a New York Times szerzője.
Az elnök először tartott sajtótájékoztatót azóta, hogy a demokrata ellenfele, Joe Biden nyerte meg az elnökválasztást.
Ruth Ben-Ghiat New York-i történész könyvet írt az erős vezetők közös jellemzőiről, főbb meglátásairól a Time magazinnak adott interjúban beszélt. Azt javasolja: vigyázzunk az erőszakosan férfiaskodó, de mégis az áldozat szerepében tetszelgő politikusokkal.
Történelmi győzelmet aratott John Biden demokrata elnökjelölt Arizona államban, ahol mostanra számolták meg a november 3-i amerikai elnökválasztáson leadott szavazatokat. Biden hajszállal győzött a republikánus Donald Trump előtt. Demokrata győzelemre 24 éve nem volt példa az államban.
Az 59 éves politikus Barack Obama alatt is szerepet vállalt, de dolgozott Al Gore mellett is.
Donald Trump gyakran hallgatott a szenátus második legfiatalabb tagjára, az arkansasi Tom Cottonra, aki kőkeményen képviseli azokat a nézeteket, amiket az elnök hangoztat, az USA kivételességétől az illegális bevándorlók hazazsuppolásáig. Ezért gondolják sokan, hogy ő viheti tovább a trumpizmus zászlóját, ha a névadó lelépni kényszerül a színről.
A republikánusok csalási vádjai legitimációs gondokat okozhatnak Bidennek, de a 2020-as választás potenciális hosszú távú következményei még riasztóbbak. Vélemény.
Az amerikai elnök napok óta nem hajlandó elismerni a vereségét, most egy internetes troll jelezte, hogy ki a lúzer.
A külügyminisztérium hagyományosan biztosított eddig minden kommunikációt az új elnöknek, de Trump nem fogadja el, hogy Bident választották meg.
Donald Trump nem tud megbékélni a gondolattal, hogy ne ő nyerje az amerikai elnökválasztást. Georgiában eközben elrendelték a szavazatok újraszámlálást.
Mikor viselkedik helyesen egy politikus? Ha mindent elkövet annak érdekében, hogy országának polgárai mindenkinél előbb kapják meg a koronavírus-vakcinát? Vagy akkor, ha az oltások egy részét továbbadja a fejlődő országokban élő veszélyeztetett, de nincstelen emberek millióinak? A kérdésre adott válaszoktól dollármilliárdok és emberéletek százezrei függenek.
Egy korábbi döntés értelmében a TikTok november 12-től nem használható az Egyesült Államokban. A szolgáltatást birtokló kínai ByteDance most a bíróságon próbálja meg elérni, hogy kitolják a határidőt.
Az egykori miniszterelnök 2009-ben már tárgyalt Bidennel, szerinte Orbánék arra építettek, hogy vele úgysem fognak tudni jó viszonyt kialakítani.
Vlagyimir Putyin, Jair Bolsonaro vagy Hszi Csin-ping kivár, Benjamin Netanjahu gratulált is, meg nem is.
Egy tévés lelkész virális performansszal próbálta meg eltávolítani magától a választási híreket.